József Attila szerint „Marx történelemfelfogása négy ténnyel számolt, midőn fellépett. A történelmi fejlődés elvével (Hegel), az új ipari technikával, a terhei alatt nyugtalanul mozgolódó munkássággal és az ún. utópikus szocializmussal, melynek nem harcos, hanem békés, nem proletári, hanem általános emberi jellege volt.” A marxizmus szocializmusa, szerinte – humanizmus. Verseiben, elméleti írásában és szerkesztői munkájában is ennek az akkor éppen több oldalról is támadott (ahogy szerkesztőtársa, Ignotus nevezte: „korszerűtlen”) eszmének a szolgálatában állt. Bár nem foglalkozott elmélyülten a kolonializmussal, műveinek általános étosza mégis egyértelművé teszi, hogy a költő mindenfajta elnyomás ellen felszólalt. Sőt, a korszellemmel ellentétben ő éppen a „fehér embert” tartotta barbárnak, ahogy az Thomas Mannhoz írt verséből is kiderül. József Attila az értelemre apellált, de a szeretet és a szerelem erejében bízott, amikor az emberiség felemeléséről beszélt, ahogy tette ezt egyik legutolsó versében, a költői hitvallását összegző Ars poetica-ban.

Ars poetica
Németh Andornak

Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

1937