József Attilát utolsó éveiben, a Kommunista Párttól való eltávolodása után a radikális urbánus írók társasága (Ignotus Pál és köre) fogadta be, akikhez az ún. népi-urbánus vita során került közel. Együtt indították 1935 végén a Szép Szó című folyóiratot, amelynek József Attila lett Ignotussal a főszerkesztője. Az 1936 és 1939 között működő irodalmi és társadalomtudományi folyóirat nem sokkal élte túl a költőt, hiszen baloldali-liberális szellemisége egyre kevésbé illett a korszak uralkodó ideológiájához. Ahogy Tverdota György József Attila-kutató írta a folyóirat indulásának hetvenötödik évfordulójának alkalmából: „A folyóirat hasábjain megjelent versek, novellák, esszék, tanulmányok, kritikák és publicisztikai írások, a fölszikrázó viták java maradandó irodalmi értékekről tanúskodik – s korántsem csupán József Attiláéiról. Napjainkban is érzékeny téma például a szocializmus, a baloldaliság, a liberalizmus különböző modelljei és értelmezései, a kapitalista rendszer természete, a fasizmus és a fajelmélet, az úgynevezett népi–urbánus vita, a freudizmus, a nemzeti tradíció, az irodalmi kánon stb. E tematikai, gondolati és esztétikai gazdagság olyannyira eleven, hogy ‘sajnos’ könnyű 2011-ben is mellbevágóan aktuális idézetgyűjteményt szerkeszteni a folyóirat egykori textusaiból.” Az egyik ilyen szöveg, amit most, 2021-ben is érdemes újra elolvasni, az József Attila Szerkesztői üzenete, amely a folyóirat második számában jelent meg. A Szerkesztői üzenet részben József Attila egyik mélyen vallásos barátjának és állandó vitapartnerének, Barta Istvánnak írt üzenet, de valójában József Attila művészi gondolkodásának, és a Szép Szó missziójának tömör foglalata, melyben a művészet szabadsága, az értelem, „a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása” mellett tör lándzsát abban a korban, melyben az efféle gondolkodásnak egyre kevesebb helye volt.

Szerkesztői üzenet
Szép Szó, 1936. 2. szám, részlet

„Ön a rend eszményéért lelkesedik, de valójában a rendi államra gondol. Önnek azonban, ki az erkölcsi szabadság álláspontjáról szemlélődik, tudnia kell, hogy a rend csupán a szabadságból és a szabadságban fejtheti ki magát. [...] Végül Ön e lap címét kifogásolja. SZÉP SZÓ – e kifejezés az Ön szemében játékká ’alacsonyítja’ gondolatainkat az ’erkölcsi megújhodás korában’. Nem értem, hogy miért volna alacsonyrendű a játék, a gyermekek öröme. Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életföltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek. A diktatúrák légkörében divat ’szép szónak’ becsmérelni a szellemi humanizmusnak mindama megnyilatkozásait, amelyeket rengeteg szenvedés és erőfeszítés hozott napvilágra s amelyek művelődésünk elveiként lebegnek előttünk. Mi, amikor szép szóval akarjuk kifejteni azt az emberi öntudatot, amelyet a világszerte föllépő erőszak a lelkek mélyére kényszerít, nem ismerhetjük el az erőszak szellemi fölényét azzal, hogy az általa kigúnyolt szép szótól megfutamodunk. Mi vállaljuk a becsmérlést. ’Szép szó’ magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül. Fellépésünkkel, írásainkkal, gondolatainkkal, értelmességre hivatkozó hitünkkel az emberi egység igényét próbáljuk ismét életre hívni, a réginél fejlettebb egységre tartó haladottabb igényt, a modern, maga-magát fegyelmező, rendbefoglaló szabadságot.”